Slideshow Image 1 Slideshow Image 2 Slideshow Image 3

A "suli"

Itt megnézheted, hol és hogyan tanulunk. Láthatsz példát normál órára, játékosra, és olyanra is, amikor egyik csoport „átszomszédolt” a másikhoz, hogy segítsen gyakorolni a szóbeli nyelvvizsgára, szokni azt, hogy olyanokkal is beszélgetünk, akikkel egyébként nem szoktunk. Sőt, egymás segítésére olyan példát is láthatsz, amikor korábbi diákok jöttek el segíteni a kicsiknek angol énekeket tanulni.

Média megjelenések:

Rádióreklám 3.

Rádióreklám 2.

Rádióreklám 1.

Sopron Press cikk a ta.suliról 2010. 06.01.

Interjú az angoltanulásról - 2010. 05. 18. 1. rész és 2. rész

Ezen a napon a Corvinus rádió a nyelvtanulásról szóló műsort készített.
Engem is felkértek egy telefonos interjúra, ha van kedved, itt meghallgathatod.

Képgalériák:

2015 ta.suli Mikulás

2015-öt is egy összejövetellel zártuk, méghozzá Mikulásossal:).
Ahogy szoktuk, ettünk, ittunk, jutalmaztunk, tomboláztunk, érdekességeket tanultunk és néztünk, vendégünk volt az Oxford kiadó képviselője, aki könyveket is hozott (köszönjük!), sőt, még maga a Mikulás is eljött közénk - neki is köszönjük:)!
Itt egy rövid összefoglaló videó - ha még nem voltál ilyen alkalmon, neked betekintés, ha már voltál, neked emlék. Fogadjátok szeretettel! Köszönjük a videót Szilágyi Árminnak!
Képek is készültek, ezeket itt nézheted meg. Köszönet értük Wölfinger Bélának!
Még két videót ajánlok a figyelmedbe:
Az egyiken az összejövetelen bemutatott hangulatos kangoo táncot látjuk - köszi:)!
A másikon felkérésünkre egyik diákunk, Szilágyi Ármin vall nagyon ötletes formában arról, hogy milyen érzés/élmény volt neki egyik nyelv magas szintű elsajátítása után egy másik nyelv tanulmányozásába kezdeni. A konklúziójának kifejezetten örültünk:). Ezt is köszi:)!

2014. ta.suli Karácsony

A 2014-es sulikarácsony részben követte az előbbiek szerkezetét, részben el is tért tőlük. Most is voltak előadások, vers, tánc, játék, tombola, és persze evés-ivás. De most új helyszínen voltunk, az előadások rövidebbek voltak, hogy több időnk maradjon játszani és beszélgetni. Újdonság volt az is, hogy a Klett kiadó jóvoltából 6 nyelven lehetett nyelvkönyveket nézegetni és kedvezményesen megvásárolni is. Ketten is fotóztak – köszönjük nekik! A képek talán nagyjából visszaadják az este hangulatát, és akinek ez a hangulat tetszik, azt szívesen látjuk a következő ta.sulis eseményen. Ide kattintva megtekintheted a fotókat.
Jókedvünkben 10+1 diákkal készítettünk egy „Híradó”-t is a bulira. Az itt nézheted meg.

2013. ta.suli Karácsony

2013 végén is megünnepeltük együtt a Karácsonyt, az év végét. Változatos, színes programunk volt, köszönjük mindenkinek, aki bármival is részt vett benne.

Örültünk mindenkinek, aki eljött, reméljük, jól éreztétek magatokat! Az alábbi linken található fotók segítségével végig lehet követni az este eseményeit, és ízelítőt nyerni a hangulatából – aki nem volt ott, legalább képet kap róla. Ezúttal a beszámoló a képfeliratok egymás után olvasásából áll össze. Ide kattintva megtekintheted a fotókat.

A következő linkeken pedig videókat találsz, amik szintén a sulikarácsonyon készültek, diákjaink énekelnek, zenélnek, táncolnak:
Zene 1, Zene 2, Tánc, Ének, zene 1, Ének, zene 2

Az előadásom egyes tartalmainak szemléltetése érdekében három ügyes diákommal kis videókat készítettünk. Köszönet nekik innen is az együttműködésért!

1. A következő régi viccel arra próbáltam rávilágítani, hogy kell-e idegennyelvet tanulni. Remélem, te majd a ténylegesen jó következtetésre jutsz :-) : link

2. Részben vagy egészen tanuljunk nyelvet? A videón azt látjuk, hogy valaki „csak kezet” keres a munkaközvetítőnél. Reális? link

Hasonló ahhoz, mint amikor „csak beszélni”, „csak írni”, „csak nyelvvizsgázni” akarunk az adott idegen nyelven. A nyelv éppúgy egy teljesség, mint egy ember. Ne érjük be csak egy részével, még akkor sem, ha kerül olyan, aki megígéri nekünk, hogy teljesíti a fura elképzelést. Várhatóan csalódni fogunk, ha ezt választjuk. Tanuljuk a nyelvet mindennel, ami része - így szép sikerekre számíthatunk.

3. Végül egy lelkesítő videó németeseknek arról, hogy milyen könnyű is a német nyelv: link

Angol – német sulikarácsony 2012.12.21.

2012-ben is a diákjainkkal ünnepeltük az év végét és ismét bebizonyosodott,
hogy nem csak tanulni, de szórakozni is tudunk együtt.

A jó hangulatról már az elején gondoskodott a Lajtha néptáncegyüttes két kiváló táncos párja, íme.

Ismét tanultunk ezt-azt. Ráhangolódtunk a Karácsonyra egy angol dallal, melynek láttuk a történetét és szövegét, levontuk a tanulságot, és a suli legifjabb tanítványai előadásában meg is hallgattuk. Ezúttal köszönjük korábbi tanítványunknak, Biczó Lillának, hogy segített a dalt megtanítani, és még kísérte is gitáron. Ketten is megörökítették (köszi a videókat!):
Rudolf the Red-nosed Reindeer videó 1
Rudolf the Red-nosed Reindeer videó 2

Ám az előadás nagyobb része ezúttal a Szilveszterről szólt – ezzel kapcsolatos érdekességeket, szokásokat tekintettünk át az angol és a német nyelvterületre vonatkozólag. Tudtad, pl., hogy a németek kedvenc szilveszteri videója egy régi angol komikus rövidfilm? Mi is jót derültünk rajta – és a többi érdekességen is.

Közben néha megálltunk kihúzni egy-egy tombolát. Ezek részben a ta.suli ajándékai voltak, részben pedig felajánlások cégek és magánszemélyek részéről – nagyon köszönjük mindenkinek, tényleg sok örömet szereztek!

Játék is volt – a ta.suli nyereményivel. Gratulálunk a nyerteseknek!

Diákjaink is tartottak kis prezentációkat – kérésemre azt mutatták be néhányan, milyen érdekes hobbijuk van. A prezentációkat képekkel, videókkal illusztrálták, és meséltek is, angolul, németül és/vagy magyarul. Hallottunk a repülésről, az aikidoról, a női fociról, a vitorlázásról, a tervezői munkáról, a mozdonyfotózásról… Nagyon szép és igényes bemutatók voltak – büszkék vagyunk az előadóikraJ! De a hallgatóságra is, aki eljött velünk ünnepelni, és átadta magát a közös élménynek. Örömmel láttuk, milyen gazdag lelkű emberek tanulnak nálunk!

Voltak még további esztétikai élmények is: Nátrán Alexanrda klasszikus gitár játéka ünnepélyes és szép volt, Biczó Lilla és Arustei Andrea gitárral kísért remek éneke tovább fokozta a kellemes hangualtot. Utóbbiról felvételünk is van.

A fentieket persze jól egészítette ki a sok ünnepi étel-ital, mellyel részben a ta.suli látta vendégül hallgatóit, részben pedig voltak, akik hoztak is magukkal – köszönjük nekik!

A ta.suli ajándékaként ismét mindenki kapott az angol Karácsony elmaradhatatlan kellékéből, a Christmas crackerből, és megtanultuk hozzá az angolok szilvesztri énekét, az Auld Lang Syne-t, és a két hagyományt ötvözve durrantottunk a távozó Óév és az érkező Újév tiszteletére. Ezt itt látatod.

Készült sok fotó is, készítőik szerint két csoportban láthatod őket:
Honlapkészítőnk Wölfinger Béla eljött fotózni – köszi! Képek1
Egy lelkes résztvevő is rendelkezésünkre bocsátotta képeit) – neki is köszi! Képek 2

Köszönet mindenkinek mindenért, amivel hozzájárult ahhoz,
hogy ez egy szép este legyen!

Anglia - London és környéke

Arra az esetre, ha érdekel Anglia, mutatok pár képet – egy kis keresztmetszetet
arról, hogy mit lát ott egy turista, aki pár napra érkezik, és főleg ha
Londonban és a környékén jár.
Adok pár tanácsot is arra az esetre, ha oda készülsz.

English – Deutsch Karácsony 2011.12.20.

2011-ben is tartottunk ta.suli-Karácsonyt. Ennek érdekessége az volt, hogy már nem csak az angol nyelvről szólt az előadás-része, hanem a német és az angol nyelvet hasonlítottuk össze egymással abban a reményben, hogy így majd kevésbé tévesztjük a kettőt:-). Voltak évente ismétlődő elemek is: evés-ivás, Christmas pudding, Christmas cracker, játék és tombola sok nyereménnyel (köztük ta.sulis tárgyak, de egyebek is - a felajánlásokat innen is köszönjük mindenkinek, és ugyanígy a szervezési, süteményes és egyéb hozzájárulásokat!). Az az újdonság, amire legbüszkébb vagyok, valójában a diákjainknak köszönhető: többen is vállalták, hogy ízelítőt adnak a hobbijukból – remek műsor kerekedett belőle. Ehhez gratulálok minden fellépőnek, és köszönöm, hogy megmutatták, mit tudnak :-)!

Anglia - Londoni kirándulás

2010-es londoni utunk képeit láthatod itt. Pár helyszín megegyezik a korábbi London-os anyag képein láthatókkal (viszont most még mondok/mutatok róluk valamit), de vannak újak is. A csapat jeleskedett a fotózásban, aminek eredménye több ezer kép. Köszönjük mindenkinek!!! Ismét szöveges képnézegetésre hívlak: minden kép alá írtam egy kis magyarázatot. Jó szórakozást!

English Christmas 2010.12.17.

Idén is megünnepeltük a Karácsonyt és az év végét. Most nagyobb hangsúly volt a gyakorlaton, mint az elméleten: kipróbáltunk, megkóstoltunk jellegzetesen angol karácsonyi dolgokat, pl. a Christmas Cracker nevű durranót, a Christmas Pudding nevű finomságot, de egy kicsit tanultunk is, pl. karácsonyi jókívánságot fogalmazni, egy-két karácsonyi dalt és szokást. Vendégeink ezúttal fúvósok voltak, akik zeneszóval kísérték a tevékenységeket – köszönjük szépen! Most is volt miniverseny és tombola. Mindenkinek örültem, aki ott volt, jól esett látni, hogy milyen jó hangulatban tud együtt lenni sok-sok angol tanuló. Szó szerint is, képletesen is egy nyelvet beszélünk :-)!

BE vs AmE
Brit angol – amerikai angol: mi a különbség? 2010.10.16.

A Liszt Szalonban tartottunk egy jó hangulatú órát. A bemutató lényege az volt, hogy nyelvi elemenként előrehaladva megfigyeljük a brit és amerikai angol közti különbségeket, és miután ezeket tudatosítottuk, a jövőben jobban értsük mindkét nyelvváltozatot.

Köszönjük szépen anyanyelvi vendégeinknek a részvételt, nagyon talpraesetten segítettek nekünk: felolvasták a példaszavakat, mondatokat, szövegeket, és még meséltek is. Sőt! Ki is bővítették a témát: ausztrál vendégünk az ő angolságával, míg brit vendégünk azt mutatta be, hogy milyen a yorkshire-i tájszólás. Nem értettük mindig, de jópofa voltJ. A „közönség” egy tagja pedig 40 éves amerikai tartózkodásának nyelvi tapasztalatait osztotta meg velünk.

To our native speaker guests: thank you very much for taking part. It was real/ly (?:)) fun to learn with you!

Gitáros angol óra 2.
UK Songs – Angliai dalok 2010.06.07.

Ez volt a második gitáros angol óránk, ismét András zenélt. Hasonló volt az angliai dalokról szóló órához, de itt kicsit bővebben kitértünk arra is, hogy mi mindenből gyökerezik az amerikai zene, milyen fontosabb hatások érték. Aztán persze sorra vettük a legismertebb dalokat éneklési alkalmak szerint, részben videóról, részben élőben. Rácsodálkoztunk, hogy Amerikában mennyire elfogadható az, ha egy ének fennkölt himnusz is, játékos gyermekdal is.

Óra végén most is volt minivetélkedő (ezúttal korábbi sorozatnyertesünk játékvezetővé lépett elő).  A nyerteseknek gratula! :-)

Újdonságként most volt tombola is, amit a vetélkedőn győztes csapat egyik tagja nyert meg (jó napja volt :-)), neki is gratulálok!

London – érdekességek, tudnivalók 2010. 05. 17.

Ezt az angolos programot arra szenteltük, hogy jobban megismerjük az Egyesült királyság fővárosát. Megtudtuk, milyen népek hódítottak arrafelé, és mit hoztak magukkal. Időrendben megismertük a város történetének főbb eseményeit, és megnéztük képen, videón azokat a nevezetességeket, amikhez az események sorrendjében elérkeztünk, és amiket érdemes felkeresni, ha Londonban járunk.
Nagy város – nagy szókincs: a tények mellett elég sok új szót is tanultunk, mert sokmindenről beszéltünk (ezekkel a szavakkal találkozhatunk bárhol a világon, amikor nevezetes helyeket keresünk fel). Dicséret azoknak, akik ott voltak: tényleg meglepően gyorsan és jól jegyeztétek meg a sok új tudnivalót – ez kiderült előadás közben is, de a végén a vetélkedőből is. Gratulálok!

Gitáros angol óra 1.
UK Songs – Angliai dalok 2010.05.10.

Ezen az órán megtanultuk, mik az angolok dalai különböző életkorokban (mivel ringatja őket álomba az anyukájuk, mivel játszanak Bújj-bújj zöld ágat, mi a nemzeti himnuszuk, mivel drukkolnak focimérkőzéseken stb). Tanultunk szavakat, néztünk képeket és videókat, és a hangulatot nagy mértékben emelte, hogy eljött közénk Ruff András, hogy énekkel-gitárral szemléltesse azt, amiről szó esik, és hogy segítsen pár dalt el is sajátítani. Innen is köszönjük neki a részvételt. Ez az óra is a Lővér Hotelben volt, mert a Csengery u. 26-ban nem fértünk volna el, és most is minivetélkedővel zárult, mely három kiváló versenyző szoros küzdelmével végződött. A fotósunk sajnos szabadságon volt éppen, de akadt egy lelkes résztvevő, aki készített pár képet.

Christmas English 2009. 12. 21.

Ezen az estén azért gyűltünk össze, hogy megtanuljuk, hogyan Karácsonyoznak az angolok (most is felkészültünk előtte a téma szókincséből). Együtt raktuk össze a tananyagot, hiszen mindenkinek előre kiadott személyre szóló feladata, kérdése volt, és a válaszokból állt össze a fő tudnivaló – már csak pár aprósággal, képpel és dallal kellett kiegészíteni. Ezúton is köszönöm mindenki részvételét, szorgalmát! Vendégünk is volt, Daniel Amerikából (innen is köszöntjük) – az ő segítségével kicsit összevethettük a Brit és Amerikai szokásokat. Ha pedig már így együtt voltunk, köszöntöttük egymást a közelgő Karácsony alkalmából, és leáztattuk az óévet :-).

Mock exam – Próbavizsga 2009. 11. 28.

Hamarosan vizsgázó diákjaimat más diákjaim azzal segítették, hogy kérésemre eljöttek szóbelit gyakorolni velük. Míg az egyik teremben próbavizsgáztatás zajlott, a másikban intenzív angol párbeszédek folytak – így telt hasznosan egy szombat délelőtt.

About the USA - Beszélgetés Amerikáról 2009. 11. 25.

Amerikai barátunk, Devin volt a vendégünk ezen az órán. Nyolc témáról beszélgettünk el vele – sok érdekességet hallottunk. Aztán egy ital mellett lazítottunk – de még mindig angolul.

Sightseeing English – rendhagyó angolóra 2009. 10. 17.

Ezen a szombat délutánon azt játszottuk, hogy külföldi turisták vagyunk Sopronban. Egy idegenvezető végigvezetett minket a belvároson, mint máskor a külföldi turistákat, és elmondta nekünk a városról és a nevezetességekről ugyanazt, amit a külföldieknek szokott – persze angolul. (Előtte rákészültünk a témára egy kis szótanulással, hogy könnyebb legyen megérteni.) A séta végén egy kávézóban melegedtünk meg, és egy csoportos vetélkedő során bizonyítottuk, mennyi mindenre emlékszünk az elhangzottakból.